Elsőre talán furcsának tűnhet, hogy elmész valakihez egy elakadással, fizetsz a beszélgetésért, ő pedig ahelyett, hogy megmondaná, mit kellene tenned, inkább kérdez.
Pedig sokszor olyan jól esne egyetlen határozott mondat: „Szerintem ezt válaszd.”, „Hagyd ott.”, „Én a helyedben ezt tenném.”
Csakhogy van egy bökkenő: én nem vagyok te helyedben. Nem én fogok együtt élni a döntésed következményeivel. Nem az én értékeim, kapcsolataim, félelmeim és tapasztalataim alkotják a te életedet.
Ezért a coachingban nem az a feladatom, hogy jobb válaszom legyen a te életedre, mint neked. Sokkal inkább az, hogy olyan kérdésekkel és figyelemmel legyek jelen, ami mellett te magad láthatod tisztábban azt, amit belülről még nehéz észrevenni. Ezért lehet, hogy rákérdezek egy szóra, amit már harmadszor használsz. Lehet, hogy megállunk egy halk ellentmondásnál. Esetleg felteszem a kérdést: „Mit jelent neked az, hogy kell?” És az is lehet, hogy egy ideig egyikünk sem mond semmit.
A coaching nem arról szól, hogy valaki kívülről megmondja, merre van a helyes út. Hanem arról, hogy a beszélgetés során egyszer csak tisztábban kezded látni, te hol állsz, mi igazán fontos neked, mi tart vissza — és merre szeretnél továbbindulni.
A döntés pedig nálad marad. És ezzel együtt a belső erőd is.